Ercsi,Rákóczi út 25.

Az új Fiat 500 megszületett

Hír megjelenése: 2020.03.05
Milánóban bemutatkozott az új 500, az FCA csoport első tisztán elektromos autója, amely újraírja az emissziómentes járművek szabálykönyvét.


A várakozások szerint a jövő közlekedése fenntarthatóbb lesz, csatlakoztatott és autonóm; igazodva a mind szigorúbb korlátozásokhoz. A harmadik generációs Fiat 500 ismét az élen jár a változásban, amelyhez stílusosan, élvezetes vezethetőséggel igazodik. Nem csupán forradalmian új, de az újjászületése annak a szellemnek, amely ihletet adhat a megújulásra. A szabályok és korlátozások ugyanis önmagukban nem teremtenek forradalmat: ahhoz valami olyan ikonikusra és szépségesre van szükség, mint az új Fiat 500.

A változás ösvényén egyedül nem mehetünk végig. Ehhez olyan, hozzánk hasonlóan optimista szemléletű partnerekre van szükség, akik tevékenyen hozzá kívánnak járulni a Föld körülményeinek fejlesztéséhez, és ennek érdekében megosztják másokkal értékeiket és céljaikat. Leonardo Di Caprio felkarolta az új Fiat 500 projektet. Az „All-In” videokampányban arra kér mindenkit, hogy vegye ki a maga részét, ugyanúgy, ahogy a Fiat az 500-as modell megalkotásával.

Mások is osztoznak a Fiat jövőképén: Giorgio Armani, Bvlgari és Kartell, az olasz dizájn három ikonikus alakja, akik a Fiat márkával karöltve életre keltették azt a stratégiát, amelyben a fenntarthatóság szorosan összefonódik a kiemelkedő szakértelemmel, kreativitással és innovációval. Így született meg a három egyedi modell: az új Fiat 500 három különleges, exkluzív újraértelmezése.

Az olasz zsenialitás igazi mesterműveiről, nagyszerű műalkotásokról beszélünk: az 500-as három egyedi kivitelének elkészítése során mindhárom partnerünk következetesen arra törekedett, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzanak fenntartható, természetes és újrahasznosított anyagokat.

A bolygónk javát szolgáló stratégiának egy jótékonysági árverési projekt is részét képezi. A három egyedi modell – az 500 Giorgio Armani, a B.500 „MAI TROPPO” by Bvlgari és az 500 Kartell – eladásából származó bevételt teljes egészében egy, a biodiverzitás és a Föld megóvásáért küzdő non-profit szervezet: az Earth Alliance kapja meg, amely Leonardo Di Capriót is alapítói között tudhatja.


Nemes tartalom: optimális hatótávolság, töltés és vezethetőség
A mérnökök tiszta lappal fogtak hozzá az új 500-as tervezéséhez, így részletekbe menő odaadással foglalkozhattak a jármű minden aspektusával, és megkereshették az optimális megoldásokat.

Az ügyfelek számára kulcsfontosságú a hatótávolság és a töltés időigénye. A 42 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomaggal az új 500 akár 320 kilométert képes megtenni a WLTP norma szerint.

Az optimális töltési idő érdekében az új 500 85 kW-os gyorstöltő rendszert kapott, amely rendkívül rövid idő alatt feltölti az akkumulátorokat. Mindössze 5 perc elegendő például ahhoz, hogy megtegyünk 50 kilométert – azaz többet, mint az átlagos felhasználók napi szükséglete. A gyorstöltő mindössze 35 perc alatt 80 százalékra tölti az akkumulátort. Az autó jobb hátsó karosszériapaneljén elhelyezett Combo 2 töltőaljzat szolgál a gyorstöltő csatlakoztatására, egyen- és váltóáramon keresztül egyaránt.

Az új 500-ashoz emellett otthoni töltési megoldások is rendelhetők. Az új 500 bevezető különkiadásához alapfelszerelés az Easy Wallbox™: egy olyan otthoni töltőrendszer, amely szokványos háztartási csatlakozóra köthető. A rendszert kifejezetten és kizárólag az FCA részére fejlesztette ki az ENGIE EPS, azt a Mopar a modell bevezetésével párhuzamosan kezdi forgalmazni Európában. Olyan egyszerű és megfizethető, telepítést nem igénylő megoldásról van szó, amely egyszerűen vezérelhető Bluetoothon keresztül, lehetővé téve, hogy Ön kiegyensúlyozza háztartása elektromos terhelését. Nincs szükség szakemberre: késlekedés nélkül elkezdheti tölteni az 500-ast akár 3 kW teljesítménnyel. Ráadásul az Easy Wallbox teljesítménye könnyedén 7 kW-ra növelhető, így alig több mint 6 óra alatt otthonában is teljesen feltöltheti autóját. A jármű tartozéka még a nyilvános hálózatra csatlakoztatható Mode 3 töltőkábel.


Az új 500 három üzemmódot (Normal, Range és Sherpa) kínál, amelyek közül vezetési stílusunknak megfelelően választhatunk.

A Sherpa üzemmód úgy optimalizálja a rendelkezésre álló erőforrásokat, hogy Ön minden körülmények között elérje úticélját. A Sherpa üzemmód számos komponenst befolyásolva csökkenti minimálisra az energiafelhasználást. Így Ön biztonságosan eljuthat a navigációs rendszeren beállított úticélra vagy a legközelebbi töltőállomásra. Akárcsak a Himaláján dolgozó serpák, akik az egész expedíció biztonságáról és célba juttatásáról gondoskodnak, az üzemmód úgy módosítja a különböző fedélzeti változókat (végsebesség 80 km/órára korlátozva; az energiafelhasználást mérséklő gázreakciók; a klímaberendezés és az ülésfűtés kikapcsolása – a vezető bármikor visszakapcsolhatja ezeket.)

A „Normal” üzemmód által kínált vezetési érzet szinte teljesen megegyezik a tradicionális, belső égésű motorral szerelt autók vezethetőségével, míg „Range” üzemmódban egyetlen pedállal vezethető az autó. Ez azt jelenti, hogy az új 500 vezetése során gyakorlatilag nincs másra szükség, mint a gázpedálra. Amikor a vezető felengedi a pedált, a belső égésű motoroktól megszokott motorfékhatásnál sokszor erősebben lassul a jármű – majdnem úgy, mintha rálépett volna a fékre. A teljes megálláshoz ugyanakkor szükség van a fékpedálra, kellő gyakorlattal és tapasztalattal azonban az ember akár egyetlen pedállal is vezetheti az új 500-ast.

A 88 kW teljesítményű villanymotor 150 km/óra (korlátozott) végsebességet tesz lehetővé; a modell álló helyzetből 3,1 mp alatt gyorsul 50 km/órára, és 9,0 mp alatt 100 km/órára.

2. szintű autonóm mobilitás és kapcsolódás
A jövő autója több egyszerű elektromos járműnél: szó szerint magasabb szintre lép, mint a kategória első olyan típusa, amely 2. szintű autonóm vezetési funkciót kínál, a városi forgalomban érvényesítve a technológia minden előnyét.

Előre tekintő kamera technológia felügyeli a jármű minden aspektusát, hosszában és oldalirányban egyaránt. Az intelligens adaptív tempomat (iACC) reagál az autókra, kerékpárosokra vagy gyalogosokra, és a helyzettől függően lassít vagy gyorsít. A Lane Centering funkció a sáv középpontjában tartja a járművet, amennyiben a sáv szélét jelző festések tisztán azonosíthatók.

Az intelligens sebesség-támogatás azonosítja a sebességkorlátozásokat, és javaslatot tesz azok betartására. A városi holttér-figyelő rendszer pedig ultrahangos érzékelők segítségével érzékeli az akadályokat, és a külső visszapillantó tükörben megjelenő háromszöggel figyelmeztet rájuk. A vezető éberség-felügyeleti rendszer a műszerfalon megjelenő riasztással javasol pihenőt, ha a vezető fáradt.
Végezetül a 360 fokos panoráma szenzor madártávlati képen jeleníti meg az akadályokat parkolás vagy összetett manőver végrehajtása során.

Az új 500 az FCA csoport első olyan járműve, amelyet az új UConnect 5 infotainment rendszerrel: a jövő felhasználói számára tervezett, csatlakoztatott platformmal szereltek fel. A teljességgel új ügyfélélmény megvalósítása érdekében kifejlesztett rendszer a könnyen és ösztönösen használható, rendkívüli mértékben testre szabható Android Automotive operációs rendszert alkalmazza. A funkciók és alkalmazások megjelenésének módosítására például widgeteket használhatunk.
Egy szóval: az 500-as zökkenőmentesen képes integrálni az Ön okostelefonját 10,25 colos nagyfelbontású érintőképernyőjén, amely vízszintes tájolásával tökéletesen illeszkedik a műszerfal vonalaihoz.

A bevezetési változat Natural Language kezelőfelülete fejlett beszédfelismerő rendszerrel bír, amelyen keresztül szóban módosíthatjuk a paramétereket, állíthatjuk be a klímaberendezést vagy választhatjuk ki kedvenc zeneszámunkat.

Stílus és dizájn
Ami a stílust illeti, az új 500 hamisítatlan olasz módon valósítja meg a jövő mobilitását, a két előző generáció hagyatékait ötvözve.
A hátul látható, jelenlegi 500-as logó a múlttal teremt kapcsolatot, bár a tisztán elektromos változathoz igazított formában: a karakteres, világoskék szegéllyel díszített logó utolsó '0' számjegye 'E' betűvé alakul át.

Az új 500-as ugyanolyan stílusos, mint eddig, épp csak csendesebb, tisztább és dinamikusabb. Az orr függőleges, akárcsak az 1957-es változaton. Ennek köszönhetően kevésbé tünékeny a modell, ráadásul a profil is dinamikusabb hatást kelt. Az első generációs modell övvonala a motorházfedelet választotta el a kerek fényszóróktól. Most ezt a stíluselemet újragondoltuk: a moduláris, elliptikus fényszórókat a motorházfedélen kialakított szempillák osztják ketté. A jelenleginél valamivel oválisabb, ám így is ikonikus hatású fényszórók igen magas műszaki tartalmat képviselnek, ami tetszetősebbé teszi a járművet. A karosszéria síkjába simuló kilincseken külön szakaszt találunk a zár elektromos oldására.

A megoldás formailag ugyanazt a kreatív szellemet tükrözi. Az új padlólemez kivételesen erőteljes kiállással vértezte fel a harmadik generációs 500-ast. Az autó hat centiméterrel szélesebb és hattal hosszabb lett, a tengelytáv 2 cm-rel nőtt, míg a kerekek nagyobbak, és a sarkakba messzebb kitolták őket. Ez még erőteljesebb karakterrel és fokozott kényelemmel vértezi fel a modellt, noha a teljes hosszúság 4 méter alatt maradt.

Az utastérben az elektromos 500 teljességgel új és elegáns, egyes részletei egyértelműen utalnak az első generációs modellre. A formatervezési központ egy belsőépítészhez hasonlóan úgy osztotta el a belső teret hogy azzal formális egyszerűséget, esztétikumot és letisztult megjelenést eredményezett. Ugyanezt tükrözi a széles, kecses műszerfal, valamint az egykori váltókonzol helyét elfoglaló moduláris tároló megoldás a két első ülés között. Ezek a részletek nagyban emelik a modell érzékelhető kényelmét. Hátul nagyobb a váll- és lábtér, míg a sík padló alatt anélkül fér el a lítium akkucsomag, hogy csorbítaná a csomagtartó méretét: ez ugyanakkora maradt, mint volt. A végeredmény egy olyan alaposan kigondolt, letisztult környezet, amelyben kevesebb kezelőszervet, valamint a fenntarthatóságra utaló, harmónikus vonalakat találunk.

Hihetetlenül izgalmas
Az új 500 kabrió kivitelben debütál: ezzel ez az első négyüléses, emissziómentes kabrió a piacon. 100% nyitott, 100% elektromos, 100% csendes. A La Dolce Vita ikonikus képviselőjének újjá kellett születnie, hogy kibontakoztathassa a formáiban és hangjaiban rejlő vonzerőt. És ha már a hangok szóba kerültek: az új városi autó különleges funkciója az a később elérhetővé váló akusztikus jármű figyelmeztető rendszer (AVAS), amely a 20 km/óra sebesség alatt hangjelzéssel figyelmezteti a gyalogosokat. Az FCA tervezői nem hétköznapi hangot választottak erre a célra, hanem Nino Rota filmzenéjét, az Amarcord című alkotásból: a La Dolce Vita stílusában megvalósított funkció az olasz kreativitás mintapéldánya.

A „La Prima” bevezető kiadása májustól már rendelhető.
Életre kel egy álom: a „La Prima” bevezető kiadás, az új 500-as piaci premierjéhez megalkotott, különleges kivitel egyedi stílussal, exkluzív részletekkel, technológiával és kapcsolódási lehetőségekkel csábít.

Stílus. Az új modell összetéveszthetetlenül 500-as, így nincs más dolga, mint hogy megtestesítse a legapróbb részletekbe menő figyelmet és stílust. Ráadásul mivel elektromos, fenntartható is: még a színvilágot is a természet és annak elemei ihlették. A La Prima háromféle színben lesz rendelhető:
  • A földet idéző Mineral Grey (metál),
  • A tengert megtestesítő Ocean Green (gyöngyház), és
  • Celestial Blue (háromrétegű), az ég előtti tisztelgésképpen.


A bevezető kivitel emellett teljes LED-es fényszórókat, szintetikus bőr kárpitozást, 17 colos diamond cut keréktárcsákat, valamint krómozott oldalsó kereteket kínál.

Exkluzivitás. Az új 500 La Prima vásárlói ragaszkodnak az olyan exkluzív részletekhez, mint a Monogram vászontető, vagy a „La Prima” plakett. A legnagyobb piacokon a plaketten még a vásárlási helyet is feltűntetik – ez piaconként 500-500 példányban kerül értékesítésre.

Technológia. A “La Prima” a létező legfejlettebb ADAS vezetőtámogató rendszerekkel rendelkezik:
  • autonóm vészfékrendszer gyalogos- és kerékpáros-felismeréssel, intelligens sebesség-asszisztens, sávban tartó technológia;
  • nagyfelbontású tolatókamera dinamikus segédvonalakkal;
  • intelligens adaptív tempomat (iACC) és sáv középvonalában tartó funkció (LC);
  • automatikus világításkapcsolás és automatikus távolságifény-kapcsolás;
  • vészhelyzeti hívórendszer;
  • elektromos rögzítőfék.

A jármű - a városi autók kategóriájában elsőként 2. szintű autonóm közlekedési rendszerrel is rendelkezik.

Kapcsolódás. Az új UConnect 5 infotainment rendszer: 7’’ TFT kijelző, rádió, 10,25’’ érintőképernyős navigációs rendszer, digitális rádióvevő, vezeték nélküli telefontükrözés, telematikai modul.

A full-extrás „La Prima” a piac egyetlen elektromos hajtású, négyüléses kabrió modellje. Olyan új tartalmakat kínál alapfelszerelésként, mint a 85 kW teljesítményű gyorstöltő vagy a szintetikus bőrrel borított műszerfal és ülések.

Leonardo Di Caprio, az új 500-as projekt támogatója
Az új 500-as változást célzó, a Földnek szebb jövőt adni vágyó stratégiájának kidolgozásában az a sztár működött együtt a Fiat márkával, aki több mint 20 éve elkötelezett híve a klímavédelemnek és a biodiverzitás fenntartásának: Leonardo Di Caprio. Az amerikai színész és környezetvédelmi aktivista gyorsan a magáévá tette az új 500 filozófiáját, és felajánlotta támogatását a Fiat küldetéséhez.

A YouTube-on a mai naptól megtekinthető, a „La Prima” bevezető kiadást népszerűsítő „All-In” videókampányban Di Caprio mindenkit arra biztat, hogy kötelezze el magát a klímaváltozás elleni közdelem mellett. „Mindenkinek teljes erejével részt kell vennie.” – mondta beszédében. A Fiat is felvállalta a kihívást: jövőképének részévé tette a gondolatot, és megvalósította palettájának legújabb ékkövét, az 500-ast, a márka fennállásának első tisztán elektromos járművét. Az 500-as modern elektromos hajtáslánca is hozzájárul otthonunk, a Föld fenntartásához.
Az ötletek és projektek megosztásának stratégiája további olyan partnereket is érint, akikkel a Fiat az egyedi kivitelű modelleken dolgozott: ezek az új 500-as azon egyedülálló, különleges példányai, amelyek kalapács alá kerülnek, az árbevételt pedig a Leonardo Di Caprio vezetésével létrehozott Earth Alliance környezetvédelmi szervezetnek ajánlották fel.

Egyedi kivitelek
A mai napon Milánóban bemutatott három egyedi kivitel arról tanúskodik, hogy a fenntarthatóság és a Föld helyzetének javítását célzó törekvések ma már rendkívüli erőt képviselnek. Giorgio Armani, Bvlgari és Kartell – ezek a vállalatok világszerte az olasz kiválóság jelképei. Nem véletlen, hogy ők is részt vettek az új 500-as projektben. Hogy életre keltsék a változást, három olyan, egyedülálló modellt hoztak létre, amelyek az új 500-as első projektjének érkezését köszöntik, és amelyek együttesen kívántak hangot adni a változásnak. Ezt a célt szolgálja az a három egyedi kivitelű autó, amelyek az FCA első elektromos járművének érkezését ünneplik.

Az 500-as mindig is ikonikus olasz tárgy volt: a Fiat aprósága, amely a világ legkeresettebb FCA modelljévé vált, és amelyet a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) is kiállítottak. Az új 500-as haute couture öltözék, dizájner használati tárgy vagy ékszer: az Armani, a Bvlgari és a Kartell személyében a legkiválóbb partnereket választották a projekthez. Ezeknek az alkotóknak az értékei keltették életre azt a három különleges, egyedi kivitelű járművet, amelyeket stílusuk, kreativitásuk, valamint természetes és újrahasznosított anyagokra épülő, igényes kidolgozásuk emel ki a tömegből.

Az 500 Giorgio Armani
Senki nem értelmezheti olyan tökéletesen a stílus fogalmát, mint Giorgio Armani, az olasz elegancia világának koronázatlan királya. Armani haute couture stúdiója az időtlen testre szabás és a fenntarthatóság égisze alatt valósította meg az elektromos 500 átiratát: az 500 Armanit. Az Armani lézertechnológiát alkalmazva igyekezett a karosszéria fémfelületeinek exkluzív mikrogravírozásával lemásolni a szövetkárpit térbeliségét. Az eredményt kihangsúlyozza az Armani szürke-zöld „selyem hatású” színe. A karosszéria festésénél használt, áttetsző festékanyag olyan innovatív termék, amelynek felső rétege titán-oxidot tartalmaz, a szennyező anyagokat és a szagokat elnyelve tisztítja a levegőt. Az új 500 fényezéséhez felhasznált festékmennyiség légtisztítási kapacitása 10 m2 falevélnek – azaz egy fa teljes felületének – felel meg. Egy szóval, az új 500-as Giorgio Armani olyan mint egy „négykerékre szerelt fa.” Ezen túlmenően a „GA” logó a keréktárcsa kidolgozása során is hangsúlyhoz jutott. Ugyancsak megtalálható a kabrió modell vászontetején, míg a borostyánsárga ablakok harmonikusabbá és kifinomultabbá teszik a jármű megjelenését.
Az utastérben folytatódnak a természetes és elegáns részletek. Az ülést a Poltrona Frautól származó, tanúsítottan természetes bőrkárpit borítja. A bézs-szürke árnyalatú bőrt mikromintázatú gyapjúsávok, valamint a legkiválóbb bőrdíszműves motívumok díszítik.

Az anyagok természetes, hiteles jellegét erősíti a műszerfalbetét plasztikus, ívelt kialakítása. A rekonstruált fából készült, vékony alumínium intarziákkal díszített betét az Armani/Casa termékcsalád eleganciáját és modernségét idézi.

B.500 „MAI TROPPO”
A Bvlgari egyedi kivitele, a B.500 „MAI TROPPO” tisztelgés a kézműves termelés és a szépség előtt. Az 500-as központi szerepet játszott a szépség és a művészet imádatából táplálkozó, legendás olasz alkotásban, a La Dolce Vitában. Ezeket az értékeket most az olasz kiválóság ikonja, a Bvlgari értelmezte újra. A márka az évek során újraírta az ékszerek világának szabályait, és olyan trendeket indított útjára, amelyek a modern formatervezés emblematikus példájvá váltak. Az új 500 önmagában is igazi ékkő, a legfinomabb anyagokból építkező, részletekbe menő figyelemmel kidíszített belső terével, valamint azokkal az egyedülálló felületi elemekkel, amelyek összetéveszthetetlen színeikkel és motívumaikkal a Bvlgari római gyökereit idézik. Nem is kaphatott tehát más nevet, mint a „MAI TROPPO”, azaz „Soha nem túl sok.”

Az egyedi kidolgozású autó sáfrányszínű gyöngyház fényezést kapott: az ikonikus Bvlgari árnyalatot a római naplementék kromatikus variációi ihlették. Ezt a hatást erősíti a kézi mestermunkával létrehozott festékanyag apró jellemzője. A sáfrány színű fényezés kihangsúlyozza az autó ékszer-szerűségét: a festékanyag az ékszergyártás hulladékából visszanyert aranyportól nyeri különleges árnyalatát. A végeredmény egy saját fényében fürdőző, környezetbarát autó. Az arany fényezés mellett a B.500 küszöboldalai és elülső karosszéria-betétei különleges üvegezési eljárással készülnek. Az egyedi keréktárcsák a Bvlgari ősi szimbólumát: a csillagot mintázzák. Mindehhez arannyal díszített fekete lakkfelület, polírozott aranyból készült, oldalsó „ékszer” embléma, valamint gyémánttal kirakott B.500 logó társul. Az újrahasznosítás filozófiájával az utastérben is találkozhatunk. A műszerfalat régi Bvlgari selyemsálakból készült kárpitozás teszi utolérhetetlenül elegánssá. A zöldeskék bőrbe vont üléseket hímzett 'Diva' mintázat, arany részletek és sálbetétek díszítik. A belső térre három féldrágakő: egy brossba foglalt ametiszt, topáz és citrin teszi fel a koronát. A kormánykerék közepén elhelyezett, eltávolítható bross a Bvlgari aranyműves mestereit dicsérik.

Az 500 Kartell
A kreativitás és az innováció kel életre az egyedi 500 Kartell személyében. Az olasz ipari formatervezés meghatározó márkája folyamatos kísérletekkel és kutatásokkal teremt új esztétikai értékeket és új funkcionalitást a műanyagok számára. A Kartell az utóbbi időkben egyre inkább a fenntartható műanyagok fejlesztésével is foglalkozik.
Az új 500 Kartell elkészítésénél felhasznált anyagok együttesen életet lehelnek a modern formatervezés ezen mintapéldányába.

A karosszéria monoblokk fényezése olyan különleges koncepciót takar, amelynél a különböző anyagok – fém, üveg, gumi, műanyag és szövet – azonos színárnyalatban jelennek meg. Ez a Kartell-kék, amelyet a márka közismert, jellegzetes színéből: az Yves Klein-kékből kevertek ki. A karosszéria felületein tükörként veri vissza a fényt a Kartell-kék fényezés: a tükörhatást környezetbarát króm festékanyag hozza létre. A karosszéria síkjából kiemelkedő két márkalogó homokfúvott polikarbonátból készült, így jobban érzékelhetők anyagaik és mélységeik.

A külső megjelenés leginkább szimbolikus eleme - a fényezés mellett a hasznos élettartamuk végére ért parabola projektorokból visszanyert, polikarbonát komponensek, amelyekkel az első hűtőnél, a keréktárcsáknál és a külső tükörháznál találkozhatunk. Ezen tárgyak egyedülálló jellemzője a Kartell Kabuki lámpája, amelyet még Ferruccio Laviani használt fel az új autó személyiségét meghatározó motívumként. Az egyedülálló részletek a lámpa texturáját idézik, és az autó különleges stíluselemeivé válnak. A Kabuki mintázat a belső térben is dominál, a műszerfali betétet fedő polikarbonát fedéltől kezdve az ülésekig.

A karosszéria Kartell-kék fényezése és a ragyogó beltér közötti kontraszt lenyűgöző: olyan letisztult, világos környezetet teremt, amelyben a meleg fények mellé hideg tónusok társulnak. A belső térben használt, finomtapintású szövetműanyagok 100 százalékban újrahasznosított polipropilénből készülnek, ugyanúgy, ahogy a legfrissebb Kartell kollekció ülései. A szövetek természetes, kényelmes megjelenésűek, és teljes mértékben újrahasznosított poliészterből készülnek.

forrás: fiat.hu

Munkatársaink


Fiat Ercsi - Autócentrum Szabó
Cím
2451 Ercsi, Rákóczi út 25.
Telefon
Nyitva tartás
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk