Ercsi,Rákóczi út 25.

40 éves a Fiat Panda

Hír megjelenése: 2020.10.05
A 80-as évek stílusában ünnepeljük a 40 éves Pandát.


A Fiat egyik legnépszerűbb modellje 1980-ban gurult le a gyártósorról, és már 40 éve töretlen a piaci sikere. Ezalatt a négy évtized alatt a Pandák 3 gerenerációjával ismerkedhettünk meg, melyek közül a legújabb 2011-ben mutatkozott be.

Panda: egy autó, melynek egyszerű megjelenése mögött rendkívüli hatékonyság rejlik. Nem csoda, hiszen az első Panda tervezői a helikopterek dizájnjából inspirálódtak, hogy az autó kész legyen szembenézni a legnagyobb kihívásokkal is. Alapfelszereltsége csak a legszükségesebbekből állt, és mégis képes volt szinte bármit elszállítani, szuperkönnyű súlyának és erős motorjának hála.

Az autó, mely az utazás római istennőjéről kapta a nevét, mindenki számára elérhető volt. Fiatalok, munkások, középosztálybeliek, átlagemberek, mind-mind generációkon keresztül választották hű útitársukul és adták tovább ezt az ikonikus és strapabíró járgányt.

Ha szeretnél többet megtudni a Panda történelméről, kövesd a közösségi médiában a Panda Időgép posztjait és sztorijait, melyek különleges, 80-as éveket idéző dizájnt kaptak.


Forrás: Fiat

Munkatársaink


Fiat Ercsi - Autócentrum Szabó
Cím
2451 Ercsi, Rákóczi út 25.
Telefon
Nyitva tartás
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk